Hírek

Jelenések könyve sorozat

2016-10-15 18:31:24 admin

Kedves Hallgatóink

25 évvel ezelőtt egy rendkívül időszerű, 25 részes előadás-sorozat indult, melynek célja, a Jelenések könyvének részletes, szinte versről versre történő tanulmányozása volt.
Számos vélemény szerint ez a sorozat az egyik legkiemelkedőbb, magyar nyelven hallható tanulmány ebben a témakörben, mely az elmúlt 25 év során mit sem veszített értékéből.
Az eredeti mesterkazettákról a közelmúltban újradigitalizált hanganyagot terveink szerint műsorra tűzzük az AdventNet rádióban. Az első rész 1991 október 29.-én hangzott el az ELTE jogi karán, mely -pontosan 25 évvel később- ugyanebben az időpontban kerül adásba.
Az alábbi idézettel kívánjuk, hogy hallgatóink is érdeklődéssel kövessék a sorozatot:
„Az evangélium szó jelentése: jó hír. Jelenések könyve célja pedig reménységet adni, jó hírt közölni az emberiséggel a történelem rejtett hátterének, belső összefüggéseinek és isteni végcéljának a megmutatásával. Ezt hangsúlyozza a könyv bevezető sorainak alábbi részlete is: „Boldog, aki olvassa és akik hallgatják e prófétálásnak beszédeit és megtartják azokat…” (Jel.1:3)
(Vankó Zsuzsanna: Jézus Krisztus Apokalipszise I.)

jel_allcass

Posted in: Hírek Read more... 0 comments

A Reformáció Emléknapja - Október 31.

2013-10-30 16:52:05 admin

Kedves Hallgatóink.

A Reformáció Emléknapja alkalmából október 31.-én egész napos műsorfolyammal emlékezünk a XVI. század nagy eseményére. Áldásos rádióhallgatást kívánunk!

reforma-protestante-principal

Posted in: EgyébHírek Read more... 0 comments

"Jézus élete" c. előadássorozat

2013-08-20 11:48:34 admin

Kedves Hallgatóink

A KERAK Központi Hangfelvétel Kiadó engedélyével műsorra tűzzük a jelenleg is kiadás alatt álló „Jézus élete” c. előadássorozatot. Az előadásokat Vankó Zsuzsanna tartotta és Budaörsön hangzottak el 2012 tavaszán.

A rendszeres adás szombat délutánonként 15:00 (időzóna: UTC+01) kezdettel történik, az ismétlés: másnap (vasárnap) 9:00-kor.

Az első sorozat témái:

Jézus születéstörténete
Jézus gyermek- és ifjúkora
Jézus keresztsége 30 esztendős korában
és szolgálatának útkészítője: Keresztelő János
Jézus megkísértése és győzelme a pusztában
Jézus nyilvános szolgálatának kezdete – Az első tanítványok
Jézus Fellépése a jeruzsálemi templomban – Beszélgetése Nikodémussal
Jézus és a samaritánusok – Beszélgetése a samáriai asszonnyal
A kapernaumi főember, és a bethesdai beteg meggyógyítása
Jézus a Főtanács előtt
Jézus galileai szolgálatának kezdete, a későbbi apostolok elhívása
A hegyi beszéd I. rész
A hegyi beszéd II. rész

A sorozat CD-n is megvásárolható:
Központi Hangfelvétel Kiadó: 30/364-0428
www.bibliaora.hu, twitter.com/Bibliaora

CD-77a_front

Posted in: Hírek Read more... 2 comments

2013-05-31 11:20:19 admin

Kedves Hallgatóink

Péntek esténként 8 órai kezdettel (időzóna: UTC+01), heti bontásban elkezdjük a
Hol a határ?” című sorozat sugárzását.
A sorozat 2004 szeptemberétől folyt, és az emberi lét legkülönbözőbb területein felmerülő döntési helyzetekhez próbál szempontokat nyújtani.

Tartalmas rádióhallgatást kívánunk!

Posted in: Hírek Read more... 0 comments

Üdvözlet az új weboldalon!

2013-05-27 17:04:58 admin

Kedves Látogatónk – Hallgatónk

Örömmel jelentjük be, hogy weboldalunk megújult. Az új tartalomkezelő rendszernek köszönhetően az oldal interaktívabbá válhat.
VÁLTOZÁS: az Online hallgatás nem indul el automatikusan, hanem az oldalsávban lévő „Hallgassa Online” képre kattintva egy kis felugró ablakba helyeztük át a lejátszót.
Így a böngészéskor, vagy az oldal elhagyásakor nem áll meg a lejátszás, csak ha bezárjuk ezt a kis ablakot.
Reméljük elnyeri tetszéseteket!

Tartalmas rádióhallgatást kívánunk!
A szerkesztőség.

Posted in: Hírek Read more... 0 comments

Hozzászólás a(z) Tóthné Belme Valéria bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .