Jelenések könyve sorozat

Kedves Hallgatóink

25 évvel ezelőtt egy rendkívül időszerű, 25 részes előadás-sorozat indult, melynek célja, a Jelenések könyvének részletes, szinte versről versre történő tanulmányozása volt.
Számos vélemény szerint ez a sorozat az egyik legkiemelkedőbb, magyar nyelven hallható tanulmány ebben a témakörben, mely az elmúlt 25 év során mit sem veszített értékéből.
Az eredeti mesterkazettákról a közelmúltban újradigitalizált hanganyagot terveink szerint műsorra tűzzük az AdventNet rádióban. Az első rész 1991 október 29.-én hangzott el az ELTE jogi karán, mely -pontosan 25 évvel később- ugyanebben az időpontban kerül adásba.
Az alábbi idézettel kívánjuk, hogy hallgatóink is érdeklődéssel kövessék a sorozatot:
„Az evangélium szó jelentése: jó hír. Jelenések könyve célja pedig reménységet adni, jó hírt közölni az emberiséggel a történelem rejtett hátterének, belső összefüggéseinek és isteni végcéljának a megmutatásával. Ezt hangsúlyozza a könyv bevezető sorainak alábbi részlete is: „Boldog, aki olvassa és akik hallgatják e prófétálásnak beszédeit és megtartják azokat…” (Jel.1:3)
(Vankó Zsuzsanna: Jézus Krisztus Apokalipszise I.)

jel_allcass

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .